Március 15-i ünnepség Kalocsa: A bátorság, az összetartozás és a szabadság üzenetét hordozta – „Most vagy soha – hogy megmutassuk: Kalocsa él, Kalocsa erős, Kalocsa összetart!”
Az ünnepség a Himnusz Kalocsai Fúvószenekar előjátszása melletti elénekelésével kezdődött.
A szabadtéri zárt tér kitűnő akusztikája a nemzet énekét éppúgy felerősítette, mint a diákok műsorát, a szavalatokat és a polgármester emelkedett, hazafias gondolatokkal átszőtt beszédét, amelyet lentebb teljes terjedelmében olvashatnak.
A műsorban Lisztmayer Milán, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola 8/a osztályos tanulójának szavalata hangzott el.
A városi szavalóverseny abszolút győztese Petőfi Sándor: Megint beszélünk, csak beszélünk című versét adta elő.
Ugyan időrendben szintén kicsit később, Csire Noémi, az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola 2/a osztályos tanulója, a városi szavalóverseny korosztálya győztese Tarnóczi Köles Ildikó: Tavasztündér című költeményét szavalta el. Mindkét vers előadását csak nehezen elcsendesülő tapssal ismerte el a közönség.
A fő produkciót, Fábián Janka: Márciusi napló című regénye ihlette irodalmi műsort Fehérvári-Szabadi Nóra, Stadlerné Rausch Réka, Vimmer-Rigó Petronella pedagógusok összeállításában a Kalocsai Nebuló EGYMI 18 tanulója adta elő, nagy sikerrel.
Az ünnepség következő részében dr. Bagó Zoltán polgármester ünnepi beszéde hangzott el, amelyet teljes terjedelmében az alábbiakban olvashatnak.
„Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Kalocsaiak!
Amikor ma megszólalnak a harangok az érseki főszékesegyházban, és a kora tavaszi szél meglengeti a piros-fehér-zöld zászlókat, egy pillanatra valóban megáll az idő.
Megáll, hogy emlékeztessen minket arra, kik vagyunk.
Megáll, hogy emlékeztessen minket arra, mit jelent magyarnak lenni.
És megáll, hogy emlékeztessen minket arra a három szóra, amely 1848 tavaszán bejárta az egész országot.
„Most vagy soha!”
Ez a kifejezés szorosan kapcsolódik a március 15-i pesti forradalomhoz, és Petőfi Sándorék elszántságát, a cselekvés kényszerét fejezi ki, hogy a nemzet kivívja szabadságát.
Ezt a szófordulatot Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményének szellemisége tette közismertté és a forradalom jelmondatává.
Bár szó szerint nem ez a sor szerepel benne, de a „Talpra magyar…” üzenete ezt hordozza.
Most vagy soha!
Ezt mondták a márciusi ifjak.
Ezt mondta Petőfi.
Ezt mondta egy egész nemzet.
Nem azt mondták: majd egyszer.
Nem azt mondták: talán később.
Azt mondták: Most vagy soha!
És 178 év telt el azóta.
De a történelem tanulsága nem halványult el. A szabadság nem egy egyszer kivívott állapot. A szabadság mindig döntés kérdése. A szabadság mindig bátorság kérdése.
És a szabadság mindig közösség kérdése.
Kedves Kalocsaiak!
Kalocsa városa soha nem volt a történelem néma szemlélője.
Ez a város ezer éve áll itt a Duna mentén. Áll itt templomtornyaival, paprikájával, hímzéseivel, hagyományaival. Áll itt minden viharon keresztül.
Áll itt, mert az itt élő emberek mindig tudták: a közösséget nem adjuk fel.
Amikor 1848 híre eljutott ide, a kalocsai emberek nem kérdezték, hogy mi lesz a következmény.
Nem kérdezték, hogy ki mit fog szólni.
Nem kérdezték, hogy könnyű lesz-e.
Ők csak azt kérdezték:
Mit kíván a haza?
És amikor meghallották a választ, akkor cselekedtek.
Ezért állított Kalocsa nemzetőrséget.
Ezért indultak kalocsai fiatalok a honvédségbe.
Ezért lett ez a város a magyar szabadság egyik csendes, de erős bástyája.
Kedves Ünneplők!
Sokan azt mondják: a történelem már lezárult. A szabadságért vívott harcok a múlté.
De én azt mondom: a történelem soha nincs lezárva.
Mert minden nemzedéknek újra fel kell tennie ugyanazt a kérdést:
Van-e bátorságunk kiállni magunkért?
Van-e bátorságunk megvédeni a közösségünket?
Van-e bátorságunk kimondani az igazat?
És amikor ez a kérdés elhangzik, akkor mindig ugyanaz a válasz hangzik fel a történelemből:
Most vagy soha!
Most kell kiállni a városunkért.
Most kell kiállni a közösségeinkért.
Most kell kiállni azért, hogy a gyermekeinknek legyen jövőjük itt, ezen a földön.
A szabadság ma már nem csatatereken dől el.
A szabadság ma a mindennapi döntéseinkben dől el.
Abban, hogy építjük-e a városunkat, és nem akadályozzuk.
Abban, hogy támogatjuk-e egymást és nem pártoskodunk!
Abban, hogy megőrizzük-e azt az örökséget, amelyet ezer év hagyott ránk – vagy elvesszük parlamenti döntéssel!
Minden felújított utca.
Minden megmentett hagyomány.
Minden közösségi esemény.
Egy-egy apró győzelem.
Győzelem a közöny és a propaganda felett.
Győzelem a széthúzás és a pártoskodás felett.
Győzelem a felejtés és a hazugságok felett.
Mert Kalocsa nem a felejtés városa.
Kalocsa az emlékezet városa.
A paprika vörös színe, a hímzések gazdagsága, a Duna méltósága mind-mind azt üzeni:
Ez a város élni akar. Pártok nélkül, pártok felett!
És nemcsak élni akar.
Virágzani akar.
Virágzani az óvodákban. Az energiatakarékos középületekben.
Virágzani a megújuló és zöldülő köztereinken.
Virágzani a kultúrában, a színházban, a leendő uszodában, az új moziban, a közösségi életben.
Virágzani minden gyermek mosolyában, aki itt nő fel.
De ehhez bátorság kell.
Az a bátorság, amely 1848-ban megszületett.
Az a bátorság, amely kimondta:
Most vagy soha!
Most vagy soha – hogy kiálljunk a politikai hazugságok ellenében.
Most vagy soha – hogy bebizonyítsuk: Kalocsa több egy városnál.
Kalocsa egy közösség. Csak a város!
Egy közösség, amely összetart.
Egy közösség, amely nem adja fel. Csak a város!
Úgyhogy Kedves kalocsaiak! Használjátok az eszeteket!
Hiszen manapság nemcsak a múlt előtt hajtunk fejet.
Ma ígéretet teszünk.
Ígéretet arra, hogy nem felejtjük el a márciusi ifjak bátorságát.
Ígéretet arra, hogy nem adjuk fel a közösségünket.
És ígéretet arra, hogy amikor a történelem ismét felteszi a kérdést:
akkor mi is ugyanazt fogjuk válaszolni, mint őseink.
Most vagy soha!
Kedves Kalocsaiak!
Amikor ma hazamennek erről az ünnepségről, talán még egy pillanatra megállnak majd a téren. Ránéznek a zászlókra. Ránéznek a kokárdára a kabátjukon. Ránéznek egymásra.
És talán eszükbe jut, hogy 178 évvel ezelőtt ugyanezen az országon végigsöpört egy gondolat.
Egy gondolat, amely nem kardból és háborús riogatásból született, hanem szívből.
Egy gondolat, amely nem félelemből született, hanem bátorságból.
Egy gondolat, amely így szólt:
Most vagy soha!
Most vagy soha – hogy kiálljunk a közösségünkért.
Most vagy soha – hogy megőrizzük mindazt, amit őseink ránk bíztak.
Most vagy soha – hogy higgyünk abban, hogy ez a város, ez az ország képes a megújulásra.
Mert a történelem nem a propaganda hazugságokban vagy a könyvek lapjain él.
A történelem bennünk él.
Bennünk él minden alkalommal, amikor segítünk egymásnak.
Bennünk él minden alkalommal, amikor kiállunk az igazunkért.
Bennünk él minden alkalommal, amikor azt mondjuk: ez a közösség fontos nekünk.
És ha ez így van, akkor a márciusi ifjak öröksége sem a múlt.
Hanem a jelen.
És a jövő.
Kedves Kalocsaiak!
Én hiszek ebben a városban.
Hiszek az itt élő emberek munkájában.
Hiszek a családok erejében.
Hiszek a fiatalok tehetségében.
És hiszek abban, hogy ha összefogunk, Kalocsa előtt még nagyon sok szép év áll.
De ehhez egy dologra mindig emlékeznünk kell.
Arra a két szóra, amely egykor egy egész nemzetet talpra állított.
Arra a két szóra, amely ma is ott dobog minden józan, és az eszét használó magyar szívében.
Arra a két szóra, amely 1848-ban megszületett, és amely ma is üzen nekünk:
Most vagy soha!
Most vagy soha – hogy büszkék legyünk a városunkra.
Most vagy soha – hogy építsük a jövőnket.
Most vagy soha – hogy megmutassuk: Kalocsa él, Kalocsa erős, Kalocsa összetart!
És ha összetartunk…
akkor nincs az az akadály, nincs az a nehézség, nincs az a vihar, amely eltéríthetne bennünket az utunkról.
Mert egy közösség, amely hisz önmagában…
egy közösség, amely kiáll egymásért…
egy közösség, amely tudja, honnan jött…
az a közösség mindig megtalálja az utat a jövő felé.
Ezért ma, ezen a márciusi napon, amikor a zászlók lobognak és a történelem szinte kézzelfoghatóan itt van velünk…
mondjuk ki együtt:
Éljen a szabadság!
Éljen a haza!
Isten áldja Kalocsát!
Isten áldja Magyarországot!”
Az erős tapssal elismert beszédet követően az első felelős magyar kormány szoborcsoport talapzatán az önkormányzat, az egyházak, intézmények, pártok és szervezetek képviselői a Kalocsai 101. sz. Tomori Pál Cserkészcsapat tagjai közreműködésével helyeztek el koszorúkat és virágokat. A koszorúzás alatt a Kalocsai Fúvószenekar koszorúzenét játszott.
Az első koszorút Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, dr. Vincze András alpolgármester, dr. Kiss Csaba jegyző és Kákonyi István egyházügyi tanácsnok, képviselő helyezte el.
Az ünnepség a Szózat hangjaival, a Kalocsai Fúvószenekar előadásában ért véget.
Az eseményt követően a múltidéző hagyományos borosztás, borozás kezdődött, majd a Kalocsai Színházban a Hazanéző – Kalocsa című filmet vetítették le.
