A 150 éves kúlai Népkör jubileumi rendezvénysorozata

Múlt hét végén, április 13-15. között zajlott vajdasági testvérvárosunkban, Kúlán egy jelentős jubileum alkalmából tartott rendezvénysorozat, melyen városunk delegációja, valamint két művészeti egyesülete is megjelent, hogy együtt ünnepeljen velük.

A kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ Vajdaság legrégebbi kulturális intézménye fennállásának 150. évfordulóját ünnepelte. A Kúlai Népkör másfélszáz éves évfordulója alatt a magyar kultúra elkötelezett őrzője volt, 2012-ben átvehették tevékenységük elismeréseként a Külhoni Magyarságért Díjat a Parlamentben.

Valka Károly kúlai alpolgármester és a Népkör alelnöke a kör történetére visszatekintve elmondta, hogy a második otthonukat jelenti a kúlaiaknak a Népkör, mely 1868. február 2-án, az akkor többségiben magyarlakta Kúla település plébánosa, Szakácsy Sándor kezdeményezésére alakult meg, ma a Népkör Magyar Művelődési Központ nevet viseli és 150 aktív tagot számlál. Meggyőződéssel mondta, hogy az alapító plébános most büszkén tekint le odafentről a 150. évfordulón az egybegyűltekre. Az értékek megőrzését nevezte a kulturális egyesület legfontosabb feladatának.

A háromnapos hétvégi jubileumi rendezvény dr. Bábel Balázs kalocsai érsek által celebrált szentmisével kezdődött, de a programok sorában kiállítások, könyvbemutatók, folklórműsor és táncház, ünnepi közgyűlés, kórustalálkozó és színielőadás is helyet kapott.

Városunkat dr. Bálint József polgármester, Lakatos Melinda alpolgármester, Lakatos János és Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő és felesége, valamint dr. Magóné Tóth Gyöngyi intézményvezető képviselte.

A rendezvénysorozaton fellépett a Piros Rózsa Néptáncegyüttes és a Kalocsa Kamarakórus.