A fogászati ügyelet rendje 2020. I. negyedévben. (A megadott napokon 9 és 12 óra között)
Fogászati ügyelet 2020. 1. negyedévben
A fogászati ügyelet rendje 2020. I. negyedévben. (A megadott napokon 9 és 12 óra között)
Az önkormányzati választások óta eltelt két hónap munkájáról, tapasztalatairól, feladatmegosztásokról és az elkövetkező időszak feladatairól tartott sajtótájékoztatót a városházán Simon Zoltán alpolgármester december 13-án. Mint elöljáróban mondta, nagy öröm számára, hogy itt helyben dr. Filvig Géza polgármester személyében és a nyolc egyéni körzet közül hétben győztek a Fidesz-KDNP és a Kalocsa Jövőjéért Egyesület jelöltjei, s […]
A kalocsai Nicolas Schöffer Gyűjtemény emeleti részében állandó kiállítás nyílt „Schöffer Miklós, az ember a művészet mögött” címmel. A tárlat a művész életútjának személyes vonulatát mutatja be a hagyatékból származó tárgyak és fotók segítségével. Tóth Viktor gitármuzsikája után Romsics Imre, a Viski Károly Múzeum igazgatója beszélt a bemutató ötletéről és megvalósításáról, melyhez egy pályázat nyújtott […]
Megtartotta szokásos év végi közmeghallgatását a Kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A fórumot a Cigány Közösségi Házban rendezték, melyen meghívottként részt vett dr. Filvig Géza polgármester, dr. Kiss Csaba jegyző, Tihanyi Tiborné és Schmidt Rajmund képviselők, valamint Répási Tamásné őrnagy a Kalocsai Rendőrkapitányságról. Egri András képviselő számolt be az egy évvel ezelőtti közmeghallgatás óta szervezett programokról, […]
Tisztelettel értesítjük a lakosságot, hogy december 7-én, szombaton és december 14-én, szombaton az Ügyfélszolgálati Irodában és a Városházán NEM LESZ ügyfélfogadás. Megértésüket köszönjük. Kalocsa Város Polgármesteri Hivatal
A Horvát Önkormányzat Kalocsa 2019. december 18. napján 17:00 órakor közmeghallgatást tart. Helyszín: 6300 Kalocsa, Hunyadi u. 82. (Közösségi Ház) A Horvát Önkormányzat Kalocsa minden érdeklődőt szeretettel vár.
A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma soron következő ülését 2019. december 3-án tartja Pakson az ESZI főiskola épületében. Részletek a meghívóban:
A téli rezsicsökkentésben korábban nem részesült, a vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri támogatásáról szóló 1602/2018. (XI. 27.) Kormány határozat alapján természetbeni támogatásként nyújtott tüzelőanyagot a korábban, 2018. október 15-ig megtett igénybejelentések alapján kiállított utalványok átvételének, valamint az utalványok felhasználásának határideje 2019. december 15. napja. A még át nem vett utalványokat a […]
Kalocsa Város Önkormányzata 2019. december 5-én, csütörtökön 17 órai kezdettel tartja az 2019. évi általános közmeghallgatást.