Hírek
EBZÁRLAT ÉS LEGELTETÉSI TILALOM!
800 MILLIÓ FORINTOT NYERT KALOCSA IPARTERÜLET FEJLESZTÉSRE
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 2017. szeptember 20-i sajtóközleményét követően ma megérkezett önkormányzatunkhoz a pályázatkezelő rendszeren keresztül a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárságától, mint a TOP Irányító Hatóságától az a hivatalos döntést tartalmazó dokumentum, mely szerint Kalocsa Városa 800 millió forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében benyújtott ”Iparterületek fejlesztése […]
LAKOSSÁGI FÓRUM A BELVÁROST ÉRINTŐ KÉRDÉSEK ÜGYÉBEN
Lakossági fórumot tartott Bolvári Ferdinánd képviselő szeptember 18-án 18 órai kezdettel a Városháza dísztermében. A találkozón a Szentháromság téri munkálatokkal és a belvárosban épülendő új óvoda projektjével kapcsolatban kaphattak tájékoztatást a megjelent érdeklődők. Az egyház képviseletében Bábel Balázs érsek úr és Vörös Márta főmérnök asszony, városunk nevében pedig dr. Bálint József polgármester úr, Loibl László […]
FELHÍVÁS – VEGYSZERES GYOMMENTESÍTÉS A KERÉKPÁRUTAK MELLETT
F E L H Í V Á S Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy 2017. szeptember 22. és szeptember 30. napja közötti időszakban, Kalocsa város belterületén lévő kerékpárutak mentén, azok mindkét oldalán 20 cm-es sávszélességben vegyszeres gyommentesítésre kerül sor. A fent megjelölt időszakban és helyeken az állatok legeltetése, valamint az ott termelt fű takarmányozásra való […]
DR. MÁRKUS FERENCRŐL NEVEZETT EL UTCÁT KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
Kalocsa Város Önkormányzata szeptember 15-én délután tartotta a Dr. Márkus Ferenc utca névadó ünnepségét, melyre a Margit Malom és a Vajas-csatorna közötti területen elhelyezett emléktáblánál került sor. Dr. Márkus Ferencről, a homokmégyi (hillyei) születésű majd Kalocsán élt kiemelkedő fűszerpaprika nemesítőről Laczkó Róbert, a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Zrt. vezérigazgatója emlékezett meg ünnepi beszédében. Az emléktáblát Dr. […]
TESTVÉRVÁROSUNK LETT AZ OLASZORSZÁGI ALTINO TELEPÜLÉS
Altino község és Kalocsa kapcsolata az Európai Régiók és Települések Tanácsának olasz szekciója által kezdődhetett, hiszen a Tanács tolmácsolta városunknak Altino szándékát, mely szerint a település együttműködési lehetőséget keres egy magyarországi partnertelepüléssel. A megkeresést találkozók követték, melyek során Kalocsa és Altino városa közös hangot talált jövőbeni együttműködésüket illetően, így a XXVIII. Kalocsai Paprikafesztiválon sor kerülhetett […]
ÁLLÁSAJÁNLAT – AZ ÁLLAMPUSZTAI ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZET FELHÍVÁSA
19 MILLIÓ FORINTOT NYERT KALOCSA ÖNKORMÁNYZATI ÉTKEZTETÉSI FEJLESZTÉSEKRE
Dr. Bálint József polgármester szeptember 13-án délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a hírt, miszerint Kalocsa Város Önkormányzata 19 millió forint támogatást nyert a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium közös pályázatán, mely összeg önkormányzati étkeztetési fejlesztésekre fordítható. Hatósági előírásoknak eleget téve – és mert feltétlenül szükségessé vált a Jókai utcai főzőkonyha korszerűsítése – önkormányzatunk saját költségvetésének terhére, […]
ÁLLÁSAJÁNLAT ÉPÍTÉSHATÓSÁGI ÜGYINTÉZŐ MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE
Kalocsai Polgármesteri Hivatal a „Közszolgálati tisztviselőkről szóló” 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Kalocsai Polgármesteri Hivatal építéshatósági ügyintéző munkakör betöltésére. A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Bács-Kiskun megye, 6300 Kalocsa, Szent István király út 35. A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló […]