Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet kapott a Nebuló

Szabó Lőrinc Ima a gyermekekért című versével kezdődött a Nebuló EGYMI ünnepsége április 11-én. A Nebuló Napok keretében adta át Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára Csupor Zsolt Jánosné intézményvezetőnek a Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet.

– Intézményünk sokat tesz azért, hogy nyitott, újító szellemű iskola legyünk – mondta Csuporné bevezetőjében. Majd elhangzott, hogy a nyolcadszor rendezett Nebuló napok célja nyitás volt a város felé, és külön öröm, hogy most kerül sor a díjátadásra is. Külön köszönetet mondott Barnáné Angélának és Jánosi Dzsenifernek a fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címre vonatkozó sikeres pályázatért. Öröm és egyben felelősség is ez a cím, melyhez a további munkájukkal is méltóak szeretnének maradni.

Keszthelyi Nikoletta helyettes államtitkár elmondta, hogy a pályázat célja, hogy az iskolák fogyasztói tudatosságra neveljék a diákokat, és noha nem kötelező tantárgy, azokat díjazták, akik alternatív módon beillesztették tantervükbe a fogyasztói tudatosságra nevelést. Ezt kiemelkedően jónak ítélték a kalocsai Nebulóban, így az országban ötvennyolcadikként, a megyénkben harmadikként vehetik át ezt a díjat.

Bánné Szalai Anikó, a Bajai Tankerület szakmai igazgatóhelyettese a fenntartó nevében gratulált a címhez, mely véleménye szerint nemcsak a diákok fogyasztói tudatosságra nevelése érdekében végzett, hanem az intézményben évek óta folyó kimagasló szakmai munka elismerése. Megköszönte az értékteremtő, elhivatott munkát az intézmény pedagógusainak. Kimagasló az intézmény erőfeszítése a társadalmi integráció elősegítése érdekében – mondta.

Dr. Bálint József polgármester is gratulált a kitüntető címhez, és noha már nem a város fenntartásában van az intézmény, de „a mi gyermekeink járnak ide”, megköszönte az intézményben dolgozók munkáját és a várossal való példás együttműködésüket.

Az ünnepség Benedek Viktória, a Dózsa szakközépiskola tanulója, valamint egy pedagógusokból álló énekkar – gyerekekkel közösen előadott – énekszámaival zárult.