Ifjúsági Néptánc Antológia

néptánc2015. február 28.-án, Budapesten rendezték meg a MOM Szabadidő Központban az Ifjúsági Néptánc Antológiát. Ez a rendezvény meghívásos, azok kaphatnak lehetőséget a bemutatkozásra, akik a 2014-es évben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Abban a szerencsében volt részünk, hogy a 2014-ben Pápán megrendezett Ifjúsági Néptánc találkozón nyújtott kiváló szereplésünk eredményeként bekerültünk erre a rangos rendezvényre. A Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági csoportja része volt annak a 12 együttesnek, akik meghívást kaptak. A csoport Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán koreográfiáját nagy sikerrel mutatta be: Fogjunk fürjet címmel. Ebben a fiatalok szilágysági táncokat táncolnak. A teltházas rendezvényen vastapssal jutalmazta meg a nézősereg a fiatalok teljesítményét.

Nagy öröm és megtiszteltetés volt részt venni ezen a műsoron, hiszen az ország legjobb ifjúsági csoportjai kaptak meghívást. Reméljük a továbbiakban is hasonló eredménnyel képviselhetjük iskolánkat és városunkat.

lllésné Koszta Kriszta