Közmeghallgatást tartott a városi cigány önkormányzat

Megtartotta szokásos év végi közmeghallgatását a Kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A fórumot a Cigány Közösségi Házban rendezték, melyen meghívottként részt vett dr. Filvig Géza polgármester, dr. Kiss Csaba jegyző, Tihanyi Tiborné és Schmidt Rajmund képviselők, valamint Répási Tamásné őrnagy a Kalocsai Rendőrkapitányságról.

Egri András képviselő számolt be az egy évvel ezelőtti közmeghallgatás óta szervezett programokról, melyekből akadt bőven, közülük a fontosabbak: közös kirándulások, adománygyűjtések, megemlékezések, városi ünnepek, közösségi programok, véradások, romajális, gyermeknap  és romanap, előadások, ruha- és élelmiszercsomag osztás, gyerekprogramok, szakképzések indítása szerepeltek a listán. A választásokon a FIROSZ színeiben induló régi csapat – kibővülve egy fővel – kapott bizalmat ismét Sztojka István vezetésével, aki az Országos Cigány Önkormányzatnak is tagja lett, és a Kalocsa Városi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnevezés helyett Kalocsa Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatra változtatták a szervezet nevét. Mint a képviselő elmondta, jövő évi terveikben felzárkóztató képzés és a 8 általános iskolai végzettség megszerzésére irányuló tanfolyamot is indítanak, de a távlati tervekről már Sztojka István elnök beszélt.

Ötéves terveik között szerepel: roma ifjúsági klub indítása, oktatás, sport, példakép program, ösztöndíj a hátrányos helyzetű diákoknak 3-as tanulmányi átlag felett. Szeretnék elérni, hogy aki szociális segélyt kap, annak ingyen legyen a szemétszállítás, aki pedig közmunkában dolgozik, annak 50 százalék. A cigány lakta periférikus területeken a környezet rendezése, utak, árkok, járdák rendbetétele, a szinte járhatatlan utak leaszfaltozása, térfigyelő kamerák kihelyezése, és a fiatal családosok szociális bérlakásban való elhelyezése.

Dr. Filvig Géza polgármester elmondta, érdemben szeretnének tenni azért, hogy a cigány lakosság körülményei javuljanak, és hogy párbeszéd alapú együttműködés alakuljon ki. – Önkormányzatunk úgy akar dolgozni, hogy a városban mindenki érezze, hogy az önkormányzat értük van, rajtuk akar segíteni. A városban a cigány az a nemzetiség, akik leginkább támogatásra szorulnak, ezt kiemelt témaként kezeli az önkormányzat – mondta a polgármester, majd azzal folytatta, hogy ezen belül is nagy hangsúlyt kapnak a gyermekek, fejlődésük körülményeinek a biztosítása, és ha valakinek átmeneti gondja van, akkor is a gyermek ottmaradhasson a családban. Ugyanígy kiemelt témaként kezelik az idősekről való gondoskodást, és felülvizsgálják a szociális bérlakások helyzetét. Ez utóbbi kérdésben türelmi időt kért a cigányságtól. – Hirtelen nagy csoda nem várható, de ha egy korrekt együttműködés alakul ki a kalocsai cigánysággal, akkor néhány év múlva mindenki érezni fogja a javulást – mondta a polgármester. Tájékoztatásul elmondta még azt is, hogy karácsony előtt mindenki megkapja az 5 mázsa körüli szociális tűzifát, ezenkívül az önkormányzat még közel másfél millió forintért vásárolt fával kiegészítette ezt. Még egy súlyos kérdésre felhívta a figyelmet, egyre gyakoribb a cigány fiatalok körében a bódító hatású szerekkel való kereskedés és használat.

Répási Tamásné őrnagy, a Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési főelőadója elmondta, szinte szélmalomharcot folytatnak, ugyanis a bódító hatású szereket olyan anyagokból kutyulják házilag, melyek alkotóelemei nincsenek tiltólistán. A megtalált szer bevizsgálása hosszadalmas folyamat, s mikorra egy-egy újabb összetevőt fel tudnak vetetni a listára, már régen megváltoztatták az összetételét. De kiemelten kezelik a témát, és mindent megtesznek, hogy kiszűrjék a gyártókat és a forgalmazókat.

A lakosság részéről a hozzászólásokban megfogalmazódott a szociális lakások iránti igény, a Kertekalján lévő szinte járhatatlan út, a kábeltévé, vezetékes gáz, internet hiánya, és felvetődött, hogy közös összefogással gyűjtsenek a kórháznak MR készülékre, hogy ne kelljen messzire utazni a vizsgálatért és csökkenjen a várakozási idő.

Rostás Istvánné a Malomszögben lakik lányával és hat unokájával egy szoba-konyhás lakásban, ahol se fürdési lehetőség, se villany nincs. Segítséget kért, hogy az utcában lévő önkormányzati szociális bérlakásba átköltözhessenek. Rendbe hoznák, fizetnék a bérletet és a rezsit is pontosan, de a gyerekek megfelelő ellátásához, fejlődéséhez szükségük lenne erre.

A következő hozzászóló ösztöndíjtámogatást kért egyetemre járó fiának, aki elmondása szerint sehonnan nem kap támogatást, a család pedig rossz anyagi helyzete miatt nem tudja segíteni. Felvetette azt is, hogy a rokkantnyugdíjasok miért nem kapnak támogatást, jobban rá lennének szorulva, mint sok egészséges és nagy nyugdíjjal rendelkező 65 év feletti.

Egyik résztvevő a közlekedéssel kapcsolatos problémát is felvetett, néhány utca kereszteződésnél zavaró a növényzet, veszélyes a kihajtás.

A fórum a hivatalos rész után estébe nyúló kötetlen beszélgetéssel zárult.