Kreatív gyerekek, egészségtudatos felnőttek Homokmégyen

Homokmégyen, január 30-án, pénteken a Művelődési Házban tartották a múlt év májusában indult Egészségnapok programsorozat idei második Egészségnapját. A járási valamennyi településén 2015-ben is ismétlődő Egészségnapok új eleme, hogy a szűrővizsgálatokat nőgyógyászati szűrővizsgálattal is kiegészítették, sőt, az előre meghirdetett vizsgálatokon kívül fájdalommentes, vércseppből, azonnali eredményt mutató prosztataszűrést is végeztek a férfiak számára. Az egészséges életmód témában meghirdetett rajzversenyen számos kreatív alkotás született.  

Az ingyenes nőgyógyászati szűrővizsgálatnak az Egészségház adott helyet, a többi program a Művelődési Házban zajlott. A megnyitó ünnepségre a helyi általános iskola tanulói az egészséges életmódhoz köthető, jelmezes előadással készültek. A sikert arató produkció méltatásából semmiképpen nem maradhat ki, hogy a gyermekek irodalmi nyelven, a szavakat szépen kiejtve mondták el a rájuk osztott szerepeket.

Homokmegy2

A Művelődési házban a téli időjárás ellenére jól megfértek egymás mellett a sportprogramok, valamint a szűrővizsgálatok, mely utóbbiaknak külön helyiségeket biztosítottak.

Nehéz dolga volt a zsűrinek, amikor az óvodások és az iskolások versenybe nevezett produkcióit értékelte, ugyanis nagyon sokkreativitásról, jó rajzkészségről árulkodó alkotás született. A gyerekeket faggatva aztán kiderült, hogy az ötletek egy része családon belül született, de a megvalósítás természetesen rájuk maradt. Az óvodások közül Turopoli Richárd, Szimilkó Bianka, Sári Zoltán, az iskolások közül Kecskés Fanni, Szőlősi Kármen, Blaha Virág készítette a legszebbrajzokat.
A kórház Egészségfejlesztési Irodájának (EFI) munkatársai a Művelődési Házban kialakított egyes munkaállomásokon a helyi háziorvos és asszisztense bevonásával végeztek vérnyomás,- pulzusmérést, testsúly, testmagasság mérést, testtömeg index, testzsír meghatározást, vércukormérést, koleszterin szintmérést, az érszűkület mértékére utaló boka-kar index vizsgálatot.  A dohányosoknak különösen fontos szájüreg vizsgálatot szintén szakorvos végezte.