Megtörtént a Csokonai utcai óvoda multifunkciós sportpályájának az átadása

Június utolsó napjaiban elkészült és a műszaki átvétele is megtörtént a Kalocsán immár második, most a Csokonai utca udvarán létesített multifunkciós ovi sportpályának. Akkor úgy döntöttek, hogy a nyári szünet kezdete miatt az ünnepélyes átadást az új oktatási év megkezdése utánra időzítik.

Szeptember 23-án került sor a kis műsorral, a nemzetiszín szalag átvágásával és a sportlétesítmény ovisok általi birtokba vételével az ünnepélyes avatóra.

Az óvoda Mókus csoportja adott műsort a sportszobában összegyűlt vendégeknek, majd Szundi Judit, a tagóvoda vezetője mondott köszönetet a pálya létesítéséért mindazoknak – Ovi-Sport Alapítványnak, Kalocsa Önkormányzatának –, akik lehetővé tették, hogy ilyen modern felszereléssel gazdagodhasson intézményük.

Dr. Bálint József polgármester beszédében azt kívánta óvodapedagógusoknak és a gyermekeknek is, hogy örömmel használják, és segítse azt a pedagógiai munkát, amivel a mindennapos mozgást, sportot igénnyé és örömmé fejlesztik a kicsikben.

Az Ovi-Sport Alapítvány jelen lévő elnöke, dr. Molnár Andrea elmondta, hogy alapítványuk életében ez a 395. pálya, a megyében a 13., Kalocsán pedig már a második. Köszönetet mondott mindazon vállalkozóknak – kalocsai és megyénkben lévő is volt közöttük –, akik társasági adójuk egy százalékát kifejezetten erre a célra ajánlották fel.

A pálya teljes mértékben az óvodások méreteihez igazodik, ötvözi a sportpálya, a játszótéri eszköz és az oktatási eszköz funkcióit (az alapítvány ezért az innovációért 2017-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíjat).

Kalocsa Város Önkormányzata 2018 novemberében adta be a pályázatot, idén márciusban írták alá a támogatási szerződést, és bár a tavaszi esőzések az előkészítő földmunkákat kicsit hátráltatták, június utolsó napjaiban teljes egészében elkészült a pálya, a műszaki átvétel is megtörtént.

A 15 milliós műfüves pálya költségeihez Kalocsa Város Önkormányzata 4,5 millió forint önerőt biztosított. A pályához tartozik egy eszközkészlet, mely a különféle labdajátékok mellett (foci, kézilabda, kosárlabda, röplabda, tenisz, tollaslabda) lehetőséget ad a kicsiknek különféle mozgásformák elsajátításához is. Acél váz szerkezettel oldalt és felül körbekerített pályára UV-szűrős labdafogó háló került, így lehetőséget ad a nyári melegben is a használatra. Szintén e pályázat keretében a foglalkozásokat vezető óvónők képzése is megtörtént.

Az átadóünnepség végén az ovisok egy csoportja bemutatót tartott a pályán a különböző sportokhoz biztosított eszközök használatából.

(További fotók a kalocsa.hu facebook oldalon)