Ötvenmillió forintért új műszerek a Szent Kereszt Kórházba

A Bács-Kiskun Megyei Kórház Szent Kereszt Kórháza számára jó hírek hangzottak el a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) kuratóriumi ülésén. A 2018. évi pályázati forduló nyertesei között jelentős összegekkel szerepel az intézmény.  A rendelkezésre álló 1 milliárd 960 millió forinton 47 település, valamint a szekszárdi és a kalocsai kórház osztozik. A kalocsai Szent Kereszt Kórház két pályázati csomagban 47 millió 158 ezer forintot nyert műszerek beszerzésére. Az összeg felhasználásáról dr. Mócza György, a Szent Kereszt Kórház vezetője  adott tájékoztatást.

 

A főigazgató-helyettes arról számolt be, hogy a két pályázati csomag egyikén közel 20 millió forint áll rendelkezésre. Ebből az összegből 2 darab központi monitort 6,6 millió, 1 darab szövetkiöntő-beágyazó asztalt 5 millió, 1 darab terápiás videóbronoszkópot 8,3 millió forintért vásárolnak. A műszereket az intenzív osztály, a sürgősségi osztály, a tüdő osztály és a patológia használja majd.

A második sikeres pályázati csomagnak köszönhetően ettől is nagyobb értékű műszereket állítanak a gyógyító munka szolgálatába. A legnagyobb összegű tétel a Platinum ultrahang készülék, közel 25 millió forint értékben, de két betegőrző monitorral és egy darab fiberoscoppal is gyarapodik a műszerpark, ezek értéke 2,1 millió forint.

Dr. Mócza György elmondta, a 25 millió forintért megvásárolható ultrahang készülék árát a kórház saját forrásból 2,78 millió forinttal egészít ki, ugyanis az elnyert összeg kevésnek bizonyult a beszerzés realizálásához.

Az intézményvezető szerint a legtöbb műszer az év második felében érkezik, mert a JETA-val kötendő pályázati megállapodás után az Állami Egészségügyi Központ kötelezően közbeszerzési pályázatot ír ki.

Mint emlékezetes, a JETA ebben a pályázati fordulóban a 155 pályázatból 139-et részesített támogatásban. Az Alapítvány még az idén egymilliárd forint felhasználásáról dönt, várhatóan szeptemberben.