Ugrás a tartalomhoz
Széchenyi terv Plusz logó

TUDÓSÍTÁS A FEBRUÁR 27-I TESTÜLETI ÜLÉSRŐL

„A város működése és jövője nem lehet politikai játszmák túsza.”
„Ha ez a költségvetés-tervezet nem megy át, akkor Kalocsa város lakossága le fog minket köpni” – Második körben sem fogadták el Kalocsa város 2026. évi költségvetését
Kalocsa Város 2026. évi, 7,3 milliárd forint bevételi és kiadási főösszegű költségvetés-tervezetét a képviselő-testület második körben sem fogadta el a február 27-i ülésen, miután a Fidesz frakció tagjai és a Békés Kalocsáért Egyesület képviselője az előterjesztést nem támogatta.
A döntés különösen annak fényében érdekes, hogy az előző ülésen a költségvetés egészét több felszólaló – néhányan a most elutasítók közül is – összességében dicsérték és jónak nevezték. A vita látszólag két kérdés köré összpontosult: a városi büdzsé mindössze 0,5 százalékát kitevő, a Kalocsa TV szervezeti elhelyezéséről szóló polémia, valamint a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat előző évivel megegyező támogatásának mintegy 1 millió forinttal történő csökkentése.
A polgármester és a költségvetés -tervezetet támogatók álláspontja szerint azonban – mivel a költségvetés elfogadása ellen szavazók a szakmai tartalommal kapcsolatban érdemi kifogást nem találtak –a háttérben valójában a lényegbeli indokok nélküli politikai blokkolás a szándékuk.
A további tudósítást az alábbi linken olvashatják:

Második körben sem fogadták el Kalocsa város 2026

 

Európai Struktúrális és beruházási alapok logója